5 órán át vizsgálták Trumpot, orvosa szerint kiváló fizikai és szellemi állapotban van
Az is kiderült, hogy hány kilót nyom Donald Trump.
Az is kiderült, hogy hány kilót nyom Donald Trump.
A rák kialakulásának magas kockázata miatt el kellett távolítani egy 27 éves nő heréjét – igen, jól olvasta, ez tényleg megtörtént egy kínai nővel, aki most hormonkezelést kap.
Korábban öt ellenzéki kerületvezető jelentette be, hogy saját költségen továbbra is biztosítják a szolgáltatást.
A magánellátások díjai átlagosan 30 százalékkal emelkedtek tavaly, amit egyre kevesebben tudnak zsebből fizetni.
Egy CT-vizsgálat során bukkantak az oroszországi Szahalinban lévő kórház orvosai arra a 3 cm hosszúságú tűre, amely nem sokkal születése után kerülhetett a vizsgált 80 éves nő agyába. Megműteni emiatt már nem fogják.
Minden eddiginél pontosabb képet kaphatunk arról, miként hatnak a sejtekre az egyes rák elleni gyógyszerek és kezelések. Ez egy németországi tudós által létrehozott átlátszó egereknek köszönhető.
A brüsszeli tervezet célja, hogy azokban az országokban is, ahol élethosszra szól a jogosítvány, legyen végre valamiféle kontroll.
Az olasz bíróság indoklása szerint a buszvezető alvászavara okozta a tragédiát.
A Juventus stadionja környékén rengetegen gyűltek össze, hogy láthassák a sztárt, akit ma mutatnak be hivatalosan.
A New York állambeli Otisville-ben található rezervátum egyik medvéjét nagyon megviselte az orvosi vizsgálat, ezért a gondozója megpróbált lelket önteni belé. Megható videó.
Ezt leszámítva viszont semmi baja az amerikai elnöknek az orvosi vizsgálata szerint.
P. László ügyvédjén keresztül panaszt is tett: újra egyszemélyes cellában szeretne ülni.
Egy új felmérés szerint a magyarok évente 1,5 napot töltenek orvosi vizsgálatokon, leginkább úgy, hogy szabadságot vesznek ki emiatt.
Napra pontosan tíz esztendeje annak, hogy el kellett kezdeni fizetni az orvosi vizsgálatokért. Ma már nem kell, mégis többet költünk az egészségügyre, mint akkor, az állam meg kevesebbet. A vizitdíj örökségét mégsem vállalja senki.
Az Eb után azonnal jön az orvosi vizsgálat a Unitednél.
Ami árammal működik, az már mindenre képes lehet. Tanácsot ad betegnek, orvosnak, riaszt és életet ment, akár több száz kilométeres távolságból is.
Nem járnak egészségügyi szűrésre a magyarok; 60 százalékuk csak komoly betegség esetén fordul orvoshoz – idézi a foglaljorvost.hu portál felmérését a Magyar Nemzet.
Milyen orvosi vizsgálat, haláleset, bírósági, hatósági ügyintézés esetén illeti meg a munkavállalót munkabér, távolléti díj, illetve más díjazás? Az Adózóna mutatja a részleteket.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) prosztata- és herevizsgálatra invitálja férfi dolgozóit, míg a női munkatársaknak mell- és vaginális ultrahangot kínál – írja a Blikk.
Könnyedén átesett az utolsó orvosi vizsgálaton Barack Obama amerikai elnök, és most teljesen "dohánymentes" – derült ki az orvosi jelentésből.